A fokhagyma története

Kezdetben a sumérok jegyezték fel egy agyagtáblára i.e.5000 körül sumér ékírással. Ezt követően az egyiptomi tudósok a fűszernövényről 22 különféle orvosi gyógymódot vetettek papíruszra. A növényt maga Tutanhamon sírjában is megtalálták. Származási területét nézve a mai Irán és Afganisztán területeken fekszik, más feljegyzések szerint eredetileg Kirgíziában fellelhető sztyeppekről származik. Egyes távol-keleti országokban, mint Japán és Kína már ősidők óta alkalmazzák a fokhagyma fogyasztását. Kínában a mai napig egyik legfontosabb gyógynövényként tartja számon.

Összetételét tekintve a tápértéke igen jelentős, ugyanis szénhidrátot, fehérjét, illóolajokat, ásványi anyagokat, valamint B1 - és B2 - vitaminokat tartalmaz. Ezen felül még több mint 200 féle biológiai aktív anyag lelhető fel ami vitaminokat, ásványi anyagokat, aminosavat és enzimet foglal egyben. Ezek közül a hatóanyagok közül a legfontosabb mégis az alliin illóolaj, amely közismerten antibiotikum hatással rendelkezik.Ezáltal mára már az egyik legfontosabb gyógynövényünkké vált.

Gyógyhatását már a régi időben is ismerték, hiszen gyógyszer hiányában baktériumok, vírusok és gombák okozta fertőzéses betegségek, ráadásul még a tífusz és a kolera ellen is fokhagymát alkalmazva gyógyítottak. A meghűléses betegséges kezelésében is nagy szerepe van a népi gyógyászatban. A mai orvostudomány által elismerték, hogy a fokhagyma rendszeres használata javítja a magas vérnyomást, és csökkenti az érelmeszesedés kockázatát. Ennek fejében a fokhagyma nemcsak megakadályozza a koleszterin, illetve a zsír lerakódását a vérben, hanem képes a már lerakódott masszát feloldani, csökkenteni a vér koleszterinszintjét.

Fogyasztását nem ajánlott túlzásba vinni, mert az LDL-szint mellett a HDL-szint is csökkenhet, ami szívelégtelenséghez vezethet. Fokozza a máj,epe és az emésztőrendszer működését, és fertőtleníti a bélrendzsert.