Közös célért küzdeni, és önmagunkat háttérbe szorítani olyan képesség, amely sokszor a felnőtteknek is nehézséget okoz. A csapatsportban nincs helye az önzőzésnek és a személyes ellentéteknek: a siker és a kudarc egyaránt közös lesz.
2. Kockázatvállalás:
Az osztálytársak lenyűgözve figyelik a sportoló gyerek fizikai képességeit: csodálat tárgya, ahogyan cigánykerekezik, amilyen gyorsan fut vagy úszik. Minderre azért van lehetősége, mert az edzésen a teljesítőképessége végző határáig jut el. Megtanulja, hogy arra is képes, amit korábban el sem tudott volna képzelni magáról. A túlzott óvatosság nem célravezető tulajdonság a versenysportban, ezért a gyerek hamar rájön, hogy ha sikert szeretne elérni, kockáztatnia kell, és ezt a hozzáállást később az élete egyéb területein is jól fogja tudni kamatoztatni.
3. Tekintélytisztelet:
Főleg fiúk esetében szokott problémát okozni, hogy nem igazán van olyan férfi a családjukon kívül, akire felnézhetnek. (Néha még ott sem). Pedig szükségük lenne egy olyan külső példaképre, akinek az elismerése sokat jelent számukra. A férfiedzőkre a fiúk is felnéznek, az utasításait ritkán kérdőjelezik meg. Ha hallottál már kisfiút boldogan áradozni arról, hogy az edzője megdicsérte vagy kezet fogott vele, nem vonod többé kétségbe, hogy a jó értelemben vett tekintélytiszteletre a mai gyerekeknek is nagy szükségük van.
4. Kudarctűrő képesség:
Egy versenyen csak egy győzhet – ez azt jelenti, hogy a többiek bizonyos értelemben veszítenek. Nagyon fontos, hogy a gyermek mindezt emelt fővel tudja kezelni. Egy vesztes meccs vagy kevésbé jól sikerült verseny után az edző pozitív szavakkal beszél arról, ami jól ment, és arról ahol még szükség van a fejlődésre. A fiatal így hamar megtanulja, hogy a kudarc csak egy újabb lehetőség a fejlődésre, és nem a vereség utáni frusztráció, hanem a jövőbeli nagyobb siker lehetősége keríti hatalmába.
5. Fegyelem:
Gyarmati Andrea, a híres úszó és gyermekorvos szerint nagy hibát követ el a szülő, ha a fáradt gyermekének puszta szeretetből vagy sajnálatból megengedi, hogy kihagyja az edzést. A sport megtanít arra, hogy a fáradtság, és a „nincs kedvem” nem kifogás a feladatok kihagyására. Éppen ezért a sportolók hozzáállása a napi időbeosztáshoz és a munkához jelentősen eltér a nagy átlagtól, mégpedig pozitív irányban.
6. Tisztességes küzdelem:
Versenyzéskor alapvető a sportszerűség, a fair play. A gyerekek nagyon hamar megtanulják, hogy az ellenfél kiismeréséhez elengedhetetlen az erősségei tisztelete. Hamar rájönnek arra is, hogy csalásnak nincs helye – egyrészt úgyis kiderül, másrészt örömet sem okoz az így szerzett győzelem.
7. Kitartás:
Nincs az az őstehetség, aki már rögtön a kezdetekkor látványos sikereket érne el. Az eredményt csak a sok gyakorlás és küzdelem fogja meghozni. A gyermek számára természetes lesz, hogy nem várja a sült galambot, hanem keményen megdolgozik minden apró eredményért.
8. Sikerélmény:
Nem minden gyerek sikeres az iskolában, és ennek nem feltétlenül az az oka, hogy buta – lehet, hogy egyszerűen nem fér be a keretek közé. Számtalan esetben fordul elő, hogy a tanítók által „leírt”, rossznak tartott gyerekek valósággal szárnyalnak, amikor a pályára lépnek. A sport segít az egyébként negatívnak tartott tulajdonságok – például az agresszió – helyes mederbe terelésében is azáltal, hogy az erőszakos viselkedést küzdőszellemmé alakítja. Te sportoltál gyerekkorodban? Előnyöd vagy hátrányod származott belőle? A saját gyerekedet hagyod versenysportolni?
Forrás: csaladinet.hu