Mi jár a fejedben, Zoltán?

Volt, van és lesz olyan, akinek ez nem tetszik (főleg az őszinteség). De nézzük kicsit részletesebben.

Hónapok óta készültünk Bekával erre a versenyre. Rég versenyeztünk nemzetközi szinten. Túl fiatal volt (kiderült, még mindig az) a kategóriájában. Igyekeztünk rendesen felkészülni. Szinte minden nap gyakoroltunk. Volt, hogy kétszer is. Komoly feladatot tűztünk ki. A versenykata a Suparinpei lesz. Ez Gōjū-ryū legösszetettebb, leghosszabb és talán legnehezebb (mondjuk ez relatív, hisz mindenkinek más a nehéz) formája. Mindenki csak mosolygott rajtam. Körülbelül egy hónapja megvolt a technikai rész. Jöttek a finomságok. Megállások, szünetek, ritmus, sebesség stb.

Ezzel párhuzamosan kellett egy fegyveres gyakorlat is. Erre is kitaláltam valamit. Nem elég, hogy olyan kell, amit meg tud csinálni, de olyan fegyvert kell találni, amit a fedélzeten elreptethetünk magunkkal külföldre és Beka megfelelő biztonsággal tudja kezelni. Amikor azt mondtam a sai lesz, megint csak fejcsóválás és mosoly jött sok helyről. Működött. És még egy kis humor is került bele: GekiSAI.

Mi legyen a páros önvédelmi gyakorlatsorral? Talán ez volt a legizgalamasabb és legnehezebb. Meg tudja tanulni, legyen látványos, de legyen hiteles is. Végül úgy nézett ki, itt is minden öszeáll.

Végre eljött az utazás ideje. A megelőző héten alig találkoztunk. Rengeteg munka, túlóra. Réka beteg lett, aztán Zsófi, végül Huni is. Szerda reggel Bekát is ledöntötte a láz. Csütörtök este végre mindenki otthon. Gyakoroljunk. Hát nem lett belőle semmi. Nem tudott három lépést sem megtenni. Folyamatosan elvesztette az egyensúlyát. Biztos a betegség. Nem baj, sokat dolgoztunk rajta, hadd ülepedjen.

Péntek hajnali ötkor indulás. Már az időben felkelés sem volt semmi. Tomi a szokásos megmentő, kivisz minket, jön időben, vezet, pakol, segít. Gép megvan, felszállás rendben, érkezés oké. Helló Hollandia! Előre lefoglalt kocsi megvan. Na, kezdődik. Bankkártya nem jó. Revolut kártya nem jó. Kp nem jó. Plusz biztosítás (horror áron), plusz levonás (majd visszakapom, ha nincs gond a kocsival). Végül mindenki bent ül és indulunk. Helló Belgium! A szállás király, csak majd négy óra múlva lehet elfoglalni. Elfoglaljuk magunkat. Pihi, ebéd, zene, játék. Végre itt az idő. Szállást megvan, Beka gyakorlunk? Igen Apa! És jön a sokk. Már az első lépésnél egyensúlyvesztés. Mi a franc? Szédülsz? Nem. Akkor még egyszer. Nem megy. Fáj a lábam! Masszázs, nyújtás, megnyugtatás. Csináljuk? Igen. Nem megy. Apa, billegek. Egyensúly nulla. Kicsit kezdünk megijedni. Vérnyomás? Rendben. Vércukorszint? Rendben. Mindenféle ellenőrzés, teszt, bármi és minden ami eszembe jut, ami alapján tisztul a kép. Telefonos segítségek (köszi Barbi). Semmi. Belül hol üvöltve, hol zokogva, de elengedtem. Vacsi és alvás.

Reggeli után nézzük, hogy állunk. Beka gyere mozogni. Első mozdulat rendben, második tétova, harmadik billen, rogy a térd, könnyesedik a szem. Apa, mi van velem? Nem tudom. Krém, masszázs, nyújtás, ölelés. Ülj le, csináljuk így a katát! Sima ügy. Izgulsz? Nem, nagyon várom. Még egyszer ülve, csak a kéz mozdulatok. Tök jól megy. Megpróbáljuk állva is? Igen. Picit tétova, de megy. Húzogatjuk a vállunk Zsófival, nézünk egymásra értetlenül. Mindegy, indulni kell.

A verseny helyszínén is szinte minden rendben. Néha megbillen, de szépen dolgozik.

Kezdődnek az egyéni versenyszámok. Nyolcan vannak. Beka 16 éves, a következő 21, aztán fel egész 44-ig. Kék, barna, fekete övesek. haladók, rutinosabb versenyzők, felnőttek. Ez kemény lesz. Az volt, de összejött az ezüst.

Páros kata (egy ép segítő (ApuSensei ) és egy fogyatékkal élő versenyző szinkron gyakorlata). Mindenkinek nagyon kell koncentrálni, de számtalanszor csináltuk. Nézem a kategóriát; tíz páros, mindenki tanakos (enyhe). Mi lesz ebből? Negyedik hely. Rendben, a tegnap estéhez képest ez álom. Egyébként is, mi az önvédelemre készültünk igazán.

Már hívnak is. Nyolc ellenfél, mi vagyunk az utolsó pár. Szépen dolgoznak, erősek, nagyok, rutinosak. Majd csak figyeljetek! Az előttünk lévő pár brutál (értsd aránytalanul) magas pontokat kap. Egy teljes pottal veri az eddigi legjobbat. Esélytelen a győzelem. Nem baj, bemegyünk és megcsináljuk. Imádják. Ezüst érem. Boldogok és elégedettek vagyunk.

Fegyveres gyakorlat. 11 felnőtt barna és fekete öves. Beka áll narancs övvel a két, három fejjel magasabbak között a műanyag saival. A többieknél bo, katana még harci legyező is. Fogom a fejem. A kiscsaj viszont magabiztos. Végül egy tizeddel lemaradva a dobogóról sikerült a negyedik hely. Sorban jönnek gratulálni a versenyzők és az edzők. Ezt hiszem ezért (is) érdemes.

Jön egy belga Gōjūs mester. Beka katázna párban az egyik felnőtt fekete övesével? Elég menő kérés. Nemzetközi párokat kell alkotni a helyszínen és úgy versenyezni egymással. Egy gyakorlásra van idő. Itt is csupa magasabb fokozatú felnőtt. Nem baj, ilyet még úgysem csináltunk. Bronz érem. Nagy taps, öröm, boldogság. Szép nap van mögöttünk. Két negyedik hely, egy bronz, két ezüst. Sorba jönnek az idegen és ismerős edzők, bírók, versenyzők. Gratulálnak, ölelgetnek, kezet ráznak. Minden nehézség ellenére ez az a hely és ez az a közeg, ahol tényleg megvalósul az, amit már többször is megélhettem Okinawán. Együtt, egymásért, közösen. Mindenki minden kis sikerének örülve. Erről kellene szóljon a harcművészet, a budo.

Köszönöm a lehetőséget, a bizalmat. A teljes magyar csapatnak a támogatást, Zsófinak a bíráskodást, Rékának, Huninak a segítséget és Bekának az élményt és a visszaigazolást, hogy érdemes. Ha több támogatást lehetne szerezni ezeknek a nagyszerű embereknek, sokkal könnyebb lenne, ez a nagyon nehéz, de hihetetlen hálás út. Egyszer talán felébrednek az emberek és az ígéretek helyét átveszik a tettek!

Mi mind itt leszünk, mert soha nem adjuk fel!

"Aki azt mondja lehetetlen, legalább ne zavarja azt, aki csinálja!"

Eredeti poszt: